"Eredj csak Momóhoz!"

by Eszterke

Michael Ende: Momo
Ajánlja: Eszterke

„ – Látod, Momo – mondta aztán úgy példaképpen –, ez így van: az ember előtt néha hosszú utca van. Azt gondolná, szörnyen hosszú; ennek sose ér a végére, gondolná.
Egy ideig hallgatagon maga elé nézett, majd folytatta:
– Aztán elkezdi az ember, iparkodik. És egyre jobban iparkodik. Ahányszor fölnéz, látja, nem lesz kevesebb, ami előtte van. Még jobban nekiveselkedik, félni kezd, végül a szuflája is elfogy, nem bírja tovább. Az utca még mindig ott van előtte.
Így nem szabad csinálni.
Gondolkodott egy sort. Aztán tovább beszélt:
– Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre szabad gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő söprűvonásra. Aztán megint mindig csak a következőre.
Aztán megint megállt, töprengett, aztán hozzátette:
– Akkor örömet okoz. Ez fontos, mert akkor végzi az ember jól a dolgát. És így is kell, hogy legyen. – Ismét hosszú szünet, majd a folytatás: - Egyszer csak észrevesszük, hogy lépésről lépésre végigértünk az utcán. Észre se vettük, a szuflánk sem maradt ki. – Bólintott magának, s azt mondta befejezésül: – Ez fontos.”

Momo nem mond okosakat, és nem mondja meg, mi a helyes, vagy hogy mit kell tenned. Ha bajod van, mégis őt kell felkeresned, mert minden megoldódik. Az emberek a városban csak úgy mondják „Eredj csak Momóhoz!”, ha látják, hogy már igazán szükséged lenne rá, hogy meghallgasson. Merthogy ő nem tesz mást, csak mindenkit meghallgat, és ettől az illetőnek okos gondolatai támadnak, hirtelen nem látja már olyan rossznak és reménytelennek a helyzetet, mint azelőtt. Bár Momo csak egy kislány, akiről senki nem tudja hány éves, honnan jött, kik a szülei, de amint megjelenik a városban és beköltözik a régi amfiteátrumba, minden megváltozik. Az emberek boldogak és elégedettek, a gyerekek fantáziája a végtelenségig szárnyal, olyan játékokat találnak ki, mint még soha. Momo mindenkiben meglátja az értéket, mindenkit addig hallgat, amíg meg nem érti a lelkét. Ezért is szeret mindenki hozzá járni, mert ott úgy érzik, fontosak valakinek. Csakhogy egyszercsak idegenek jelennek meg a városban, akik az emberek idejére pályáznak. Momo zavarja őket a tervük megvalósításában, az emberekre tett hatása miatt, ezért meg kell küzdeniük egymással. Momónak, a kislánynak és a szürke időrabló urak seregének.

A Momo egy klasszikusan többrétegű mese, amelyet a gyerekek is élveznek, mert részben róluk szól, és a felnőttek is meglátják benne a mélyebb mondanivalót szeretetről, barátságról, egymásra való figyelésről.

„ –Nos, vannak a Föld forgásában ritka pillanatok – magyarázta Hora mester –, amikor megesik, hogy valamennyi dolog és lény, még a legtávolabbi csillagok is soha nem ismétlődő módon együttműködnek, úgyhogy olyasmi történhetik, ami se előtte, se utána soha nem. Sajnos az emberek általában nem értik, hogyan éljenek vele, így aztán a csillagórák észrevétlenül múlnak el. De ha akad valaki, aki érti, felismeri őket, nagy dolgok esnek a világon.”

"Ez a mennyország. Kihámozhatja a múltját."

Mitch Albom: Öten a mennyországból*

(The Five People You Met in Heaven)

Ajánlja: Fuhur

Az óceán mellett fekvő Ruby rakparton, a kisvárosi vidámparkban dolgozott Karbantartó Eddie. Így a gyerekek hívták, ő nem szerette az előtagot. Csak Eddie. Az öregember, aki maga sem tudja mért és hogyan töltötte el életét ugyanott, ugyanolyan munkakörben, mint apja. Mérnök akart lenni, de a háborúból testileg-lelkileg sérülten tért haza. Végül a cifra nevű körhinták, hullámvasutak vigyázója maradt egészen a balesetig, amelyikben meghalt. A történet voltaképpen ekkor kezdődik:

„A mennyországban öt emberrel találkozol – mondja a Kék Ember váratlanul. – Mindannyian szerepet játszottunk az életedben. Annak idején tán nem is voltál vele tisztában, de ezért van a mennyország. Hogy megértsd a földi életedet.– Eddie zavartan hallgatja. – Az emberek úgy képzelik el a mennyországot, mint valami paradicsomot, ahol a felhőkön lebegnek, folyókban ejtőznek, hegyek közt lustálkodnak. De a tájnak vigasz nélkül nincs jelentősége. Istennek ez a legnagyobb ajándéka: hogy megértheted, ami történt veled az életed során. Magyarázatot kapsz mindenre. Ez az a megnyugvás, amelyet kerestél.”

Ahogy mindenkinek, Eddie-nek is találkoznia kell a maga öt emberével, végig kell járnia ezt az utolsó utat, mely egyszer megrázó, rettenetes, máskor meglepő és boldogító; és a célja, hogy Eddie megtalálja a választ élete kérdéseire.

Miután Mitch Albom első regényében megörökítette mesterével, Morrie-val átélt különleges „tanóráit”; nem hagyta abba az írást. Jól tette. Mert az „Öten a mennyországból” nem akármilyen regény: olyan világot fest, amely egyszerre meglepően új, és mégis furcsán ismerős. Az öreg karbantartó bicegő léptei nyomába szegődünk, morcos és fáradt arcát figyeljük elmerülve; és közben szinte észre sem vesszük, hogy az ember és az élet legmélyebb titkainak közelében járunk.

* Sajnos a külső és a belső borítón szereplő cím egy ragban eltér. Ebben a leírásban én az utóbbit ("mennyországból") használtam.