Megint a szerelem

Doris Lessing: Megint a szerelem /Love, Again/

Aila

„Sarah figyelte, hogy haragja olyan megállíthatatlanul burjánzik, mint a rák. Azt nem tudta megállapítani, hogy a harag vagy a vágy tombol benne erősebben. Arra gondolt, ha a fiú nem látogatja meg éjszaka, abba belehal, és ez lázas állapotához képest nem is tűnt nagy túlzásnak. Nem azért, mert a nagyanyja lehetne, hanem a láthatatlan ”hozzám ne érj” kör miatt –tizenévesekre jellemző ez a szexuális gőgről árulkodó pillantás: „Nem nektek szántak, ti szégyentelenek, pedig mi mindenre lennék képes, ha akarnám…”, és ehhez hozzájárul még a kamasz kétségektől, vágytól, szexuális agressziótól átfűtött (visszafogottan) érdes, bántó nevetése. A szemérmetlen tisztaság.”

A történet: Sarah társulata színre készül vinni Julie Vairon életét. A színdarab, Julie zenéje, tragikus élettörténete, festészete, szerelmei és halála egyiküket sem hagyják érintetlenül, ahogyan közelednek a premierhez, amit Julie hajdani házánál, Franciaországban adnak elő, úgy válik egyre kézzelfoghatóbbá a jelenléte. Feléled bennük, közöttük a szerelem, a szenvedély. Sarahban először a Julie első szerelmét játszó, szemtelenül jóképű fiú, Bill iránt, majd érettebb, mélyebb vonzalommá válik a nős Henry felé, végül beteljesületlenül, kínlódva múlik el.

Szubjektív: Fantasztikus regény a szerelem, a szenvedély természetrajzáról, miközben cseppet sem válik rossz értelemben vett romantikussá. A két történet, Julie Vaironé és a társulaté is magában hordozza az égig emelő, majd tragikumba forduló szenvedélyt, anélkül, hogy a párhuzamok erőltetetté válnának. Ráadásul kivételesen a fordítás is jól sikerült.

Felnőttmese Fertő city-ből

Vavyan Fable: Vis Major

Akció, krimi, felnőttmese

Aila

„Vis Major járó motorral várt rám. Még be sem húztam a lábamat, kilőtt a kocsival.

– Hová rohanunk? – kérdeztem.

– A vesztünkbe – felelte. Konokul ragaszkodtam a beavattatáshoz.

– Kikéibe?

– Néhány suhanc benyomult egy újságíróhoz, de a szomszédok meghallották a zsongást, lövöldözést, és zsarukat hívtak. Erre a támadók elbarikádozták magukat a lakásban a férfival és a kislányával.

– Exkommandósnak való, nyalánk meló – morogtam.

– Úgy bizony – felelte.

Feszültnek látszott. Elvesztette könnyű, tiszta illatát.

Az adrenalin nem dezodor.”

A történetről:

Kyra Emett, a jó környékről érkezett, eminens, végtelenül sznob, műveltségére, fényes eszére jócskán büszke rendőrnő csatlakozik a civil ruhás zsarukhoz Fertő city utcáin. Belépője fergeteges, jutalmul meg is kapja társnak a válófélben lévő, ennélfogva a szokottnál is mizantrópabb Vis Majort, a hajdani kommandós őrnagyot, aki 9mm-es Sterlingjével kéz-a-kézben őrzi a rendet a körzetben. Kezdeti vagdalkozásaik, majd egyre emberibb hangvételű beszélgetéseik, s az izgalmakban, fegyverropogásban bővelkedő akcióik csiszolják őket társakká. Ezenközben vendettát esküszik ellenük a fél alvilág, és még jó néhányan, ám ez nem akadályozza meg őket abban, hogy börtönbe juttassák ellenségeiket, sajátságos szélmalomharcot vívva a bűnnel.

Szubjektíven:

Humor, társadalomkritika, elsöprő lendületű akció, meg-meglelt harmónia, életszeretet, gazdag fantázia teszi varázslatossá Vavyan Fable regényeit. Tulajdonképpen csak azért pont ezt a könyvet mutatom be, mert éppen ezt olvasom, de áradozhatnék bármelyik másikról is. Ponyva? Az. Ettől még nagyon szeretem.

Baudolino

Umberto Eco: Baudolino
Ajánlja: Aila

„- Azt akarod mondani – szólalt meg ekkor Baudolino, és az arca ugyanolyan sápadt volt, mint Frigyesé azon a régi reggelen - azt akarod talán mondani, hogy a császár még élt, amikor halottnak hittük?

- Szinte bizonyos, hogy így történt, szegény jó barátom. Akkor halt meg, amikor a folyóba vetettétek. A jéghideg víz már-már magához térítette, és ez gyógymódnak is megtette volna, de Frigyesnek, ahogy még mindig félájultan levegő után kapkodott, víz ment a tüdejébe, és megfulladt. Miután partra húztátok, látnotok kellett volna, hogy úgy fest-e, mint aki vízbe fúlt…”

„- Láthattad. Életemben egyszer igazat, és csakis igazat szólam, erre megköveztek.”

Tárgyilagos:

Baudolino, a körmönfontan, kiapadhatatlan fantáziával, önkéntelenül is állandóan hazudozó frascheta marcianai, Frigyes császár fogadott fia az Úr 1155. évében kezdi pergamenre vetni élete történetét. Feljegyzései hosszú, fordulatokban gazdag kalandozásai során elvesznek, s mielőtt végleg eltűnne az ismert világ térképéről, tollba mondja emlékeit Nikétasz Khoniatésznak, a bizánci történetírónak, míg mellesleg kijuttatja őt és családját a keresztes seregek ostromolta városból. Elbeszéléséből elénk tárul a XII. század Itáliájának gazdagon cizellált politikai, vallási portréja, hiedelmei, legendái, betekintést nyerünk a korabeli okirat-, valamint ereklyehamisítás rejtelmeibe, és végigkísérhetjük a hőst az akkor ismertnek vélt világ mitikus szörnyekkel, eretnekekkel, torzszülöttekkel gazdag tájain.

Szubjektív:

Kapaszkodjunk meg, elsősorban történelmi, egyháztörténeti, valláselméleti ismereteinkbe, kételkedjünk, kérdezzünk vissza, mert Eco igencsak átrendezi nem csupán a korról alkotott szegényes elképzeléseinket, de aláássa jó néhány bebetonozottnak tűnő legendánkat is. Míg mi végigbolyongjuk a főhőssel a középkor hiedelmeit, meséit, Itália és ki tudja, miféle országok tájait, nem maradnak karcolatlanul a filozófia mélységei sem, szó esik barátságról, szerelemről, Istenről, költészetről, egyszóval minden lényegesről, míg egyszerre elveszti a jelentőségét a messzemenően hihetetlen történet, s ráébredünk, éppen az emberi lélek mélységeiben teszünk kimerítő, az olvasót is próbára tevő kirándulást. Nekem nagyon tetszett, hozzátéve, hogy igazán csak akkor tudtam helyén értékelni, miután elolvastam az utolsó oldalt is. Mindenesetre zseniális.