Richard P. Feynman: "Tréfál, Feynman úr?" Egy mindenre kíváncsi pasas kalandjai, ahogy Ralph Leighton lejegyezte
Ajánlja: Maminti
Egy Nobel-díjas fizikus kicsit rendhagyó önéletrajzi könyve. Életének egy-egy fontos, vagy inkább érdekes részéből összerakott könyv ez.
Nem tudományos értekezés, de ahol szükséges az értelmezéshez egy-egy morzsát odavet az olvasónak a fizikáról, matematikáról. Éppen annyit, hogy pontosan érezzük komoly dolgok ezek, de arra már nem elég, hogy bármit is megértsünk pusztán a leírás alapján.
A Sience Digest azt írja a könyvről: "Aki csak olvassa, már-már késztetést érez rá, hogy csapot-papot otthagyva elmenjen fizikusnak!"
Én egy percig sem éreztem ilyen jellegű késztetést (ez az életszemlélet vonzó, nem a foglalkozás). Viszont jó érzéssel töltött el, hogy a megfelelő emberek (ti. Feynman) érezték.
Végtelenül emberi ez a könyv. Tele van öndicsérettel és mások (legélesebben a pszichiáterek és szociológusok) gúnyolásával.
Szórakoztató, érdekes, de a végén alig vártam, hogy megszabaduljak Mr. Tökéletestől.
„Vis Major járó motorral várt rám. Még be sem húztam a lábamat, kilőtt a kocsival.
– Hová rohanunk? – kérdeztem.
– A vesztünkbe – felelte. Konokul ragaszkodtam a beavattatáshoz.
– Kikéibe?
– Néhány suhanc benyomult egy újságíróhoz, de a szomszédok meghallották a zsongást, lövöldözést, és zsarukat hívtak. Erre a támadók elbarikádozták magukat a lakásban a férfival és a kislányával.
– Exkommandósnak való, nyalánk meló – morogtam.
– Úgy bizony – felelte.
Feszültnek látszott. Elvesztette könnyű, tiszta illatát.
Az adrenalin nem dezodor.”
A történetről:
Kyra Emett, a jó környékről érkezett, eminens, végtelenül sznob, műveltségére, fényes eszére jócskán büszke rendőrnő csatlakozik a civil ruhás zsarukhoz Fertő city utcáin. Belépője fergeteges, jutalmul meg is kapja társnak a válófélben lévő, ennélfogva a szokottnál is mizantrópabb Vis Majort, a hajdani kommandós őrnagyot, aki 9mm-es Sterlingjével kéz-a-kézben őrzi a rendet a körzetben. Kezdeti vagdalkozásaik, majd egyre emberibb hangvételű beszélgetéseik, s az izgalmakban, fegyverropogásban bővelkedő akcióik csiszolják őket társakká. Ezenközben vendettát esküszik ellenük a fél alvilág, és még jó néhányan, ám ez nem akadályozza meg őket abban, hogy börtönbe juttassák ellenségeiket, sajátságos szélmalomharcot vívva a bűnnel.
Szubjektíven:
Humor, társadalomkritika, elsöprő lendületű akció, meg-meglelt harmónia, életszeretet, gazdag fantázia teszi varázslatossá Vavyan Fable regényeit. Tulajdonképpen csak azért pont ezt a könyvet mutatom be, mert éppen ezt olvasom, de áradozhatnék bármelyik másikról is. Ponyva? Az. Ettől még nagyon szeretem.
A könyv egy 10 éves lány naplószerű bejegyzéseivel mutatja be egy háromgyerekes Práter utcai panelben lakó család életét. A sokat dolgozó, értelmiségi szülők (tanár anya, mérnök apa), valamint a talpraesett, a háztartást ellátó nagymama mindennapi nehézségeit, konfliktusait, valamint a sokszor felnőttekéhez mérhető gyermeki problémákat mutatja be egy gyerek szemszögéből, aki sokszor többet ért, mint azt a felnőttek elsőre gondolnák. Ugyanakkor – ahogy az életben is – a sok nehézség mellett rengeteg örömteli pillanat is adódik, és bebizonyosodik, hogy a humorérzék és az önmagunkon nevetni tudás mennyire megkönnyíti az életet.
Szubjektív:
Amikor először olvastam ezt a könyvet, akkor annyi idős voltam, mint a naplót író Kovács Anikó. Ebben az életkorban tökéletesen azonosulni tudtam vele, és jókat nevettem a viccesebb részeken. Ahogy idősebb lettem, újra és újra elolvastam, és egyre több mindent értettem meg, amiket gyerekként az ember csak érez, de felnőttként már meg is tudja fogalmazni. Véleményem szerint könnyen olvasható, a szereplők karaktere jól kidolgozott, sok alkalmat ad a nevetésre, és a gondolkozásra. A kedvenc részem a karácsonyi bejegyzés, aki elolvassa, biztos megérti majd, miért.
Idézet:
„Mit tetszik csinálni, ha egy lovat talál a fürdőkádban?”
Az óceán mellett fekvő Ruby rakparton, a kisvárosi vidámparkban dolgozott Karbantartó Eddie. Így a gyerekek hívták, ő nem szerette az előtagot. Csak Eddie. Az öregember, aki maga sem tudja mért és hogyan töltötte el életét ugyanott, ugyanolyan munkakörben, mint apja. Mérnök akart lenni, de a háborúból testileg-lelkileg sérülten tért haza. Végül a cifra nevű körhinták, hullámvasutak vigyázója maradt egészen a balesetig, amelyikben meghalt. A történet voltaképpen ekkor kezdődik:
„A mennyországban öt emberrel találkozol – mondja a Kék Ember váratlanul. – Mindannyian szerepet játszottunk az életedben. Annak idején tán nem is voltál vele tisztában, de ezért van a mennyország. Hogy megértsd a földi életedet.– Eddie zavartan hallgatja. – Az emberek úgy képzelik el a mennyországot, mint valami paradicsomot, ahol a felhőkön lebegnek, folyókban ejtőznek, hegyek közt lustálkodnak. De a tájnak vigasz nélkül nincs jelentősége. Istennek ez a legnagyobb ajándéka: hogy megértheted, ami történt veled az életed során. Magyarázatot kapsz mindenre. Ez az a megnyugvás, amelyet kerestél.”
Ahogy mindenkinek, Eddie-nek is találkoznia kell a maga öt emberével, végig kell járnia ezt az utolsó utat, mely egyszer megrázó, rettenetes, máskor meglepő és boldogító; és a célja, hogy Eddie megtalálja a választ élete kérdéseire.
Miután Mitch Albom első regényében megörökítette mesterével, Morrie-val átélt különleges „tanóráit”; nem hagyta abba az írást. Jól tette. Mert az „Öten a mennyországból” nem akármilyen regény: olyan világot fest, amely egyszerre meglepően új, és mégis furcsán ismerős. Az öreg karbantartó bicegő léptei nyomába szegődünk, morcos és fáradt arcát figyeljük elmerülve; és közben szinte észre sem vesszük, hogy az ember és az élet legmélyebb titkainak közelében járunk.
* Sajnos a külső és a belső borítón szereplő cím egy ragban eltér. Ebben a leírásban én az utóbbit ("mennyországból") használtam.
A történet egy cseh fürdővárosban játszódik, öt nap egyre sűrűsödő és persze tragédiával végződő eseménysorozatát mutatja be. Az idő folyamatos előrehaladását az egyes szereplők szemszögéből írt rövid fejezetek furcsa módon nem tördelik szét. (Kundera tőmondatos, önmagában sűrűn tördelt stílusa valahogy erre nem ad lehetőséget.)
Annak ellenére, hogy a végkifejlet nem okoz különösebb meglepetést, mégsem okoz csalódást a könyv, miután visszatettük a polcra. Míg eleinte úgy tűnik bizonyos embertípusokban eleve ott rejlik csoportjukra jellemző sorsuk, végül mégis számtalan nyitott kérdés marad. Hirtelen az az érzése támad az embernek, hogy nincs olyan késői pillanata az életnek, amikor ne lenne értelme akár gyökeres változtatásnak is.
„- Azt akarod mondani – szólalt meg ekkor Baudolino, és az arca ugyanolyan sápadt volt, mint Frigyesé azon a régi reggelen - azt akarod talán mondani, hogy a császár még élt, amikor halottnak hittük?
- Szinte bizonyos, hogy így történt, szegény jó barátom. Akkor halt meg, amikor a folyóba vetettétek. A jéghideg víz már-már magához térítette, és ez gyógymódnak is megtette volna, de Frigyesnek, ahogy még mindig félájultan levegő után kapkodott, víz ment a tüdejébe, és megfulladt. Miután partra húztátok, látnotok kellett volna, hogy úgy fest-e, mint aki vízbe fúlt…”
„- Láthattad. Életemben egyszer igazat, és csakis igazat szólam, erre megköveztek.”
Tárgyilagos:
Baudolino, a körmönfontan, kiapadhatatlan fantáziával, önkéntelenül is állandóan hazudozó frascheta marcianai, Frigyes császár fogadott fia az Úr 1155. évében kezdi pergamenre vetni élete történetét. Feljegyzései hosszú, fordulatokban gazdag kalandozásai során elvesznek, s mielőtt végleg eltűnne az ismert világ térképéről, tollba mondja emlékeit Nikétasz Khoniatésznak, a bizánci történetírónak, míg mellesleg kijuttatja őt és családját a keresztes seregek ostromolta városból. Elbeszéléséből elénk tárul a XII. század Itáliájának gazdagon cizellált politikai, vallási portréja, hiedelmei, legendái, betekintést nyerünk a korabeli okirat-, valamint ereklyehamisítás rejtelmeibe, és végigkísérhetjük a hőst az akkor ismertnek vélt világ mitikus szörnyekkel, eretnekekkel, torzszülöttekkel gazdag tájain.
Szubjektív:
Kapaszkodjunk meg, elsősorban történelmi, egyháztörténeti, valláselméleti ismereteinkbe, kételkedjünk, kérdezzünk vissza, mert Eco igencsak átrendezi nem csupán a korról alkotott szegényes elképzeléseinket, de aláássa jó néhány bebetonozottnak tűnő legendánkat is. Míg mi végigbolyongjuk a főhőssel a középkor hiedelmeit, meséit, Itália és ki tudja, miféle országok tájait, nem maradnak karcolatlanul a filozófia mélységei sem, szó esik barátságról, szerelemről, Istenről, költészetről, egyszóval minden lényegesről, míg egyszerre elveszti a jelentőségét a messzemenően hihetetlen történet, s ráébredünk, éppen az emberi lélek mélységeiben teszünk kimerítő, az olvasót is próbára tevő kirándulást. Nekem nagyon tetszett, hozzátéve, hogy igazán csak akkor tudtam helyén értékelni, miután elolvastam az utolsó oldalt is. Mindenesetre zseniális.
Mitch Albom: Keddi beszélgetések életről és halálról
(Eredeti cím: Tuesdays with Morrie – An Old Man A Young Man And Life’s Greatest Lesson)
Ajánlja: Fuhur
A történet:
Egyetemistaként Mitch ideje nagy részét kedvenc tanárával, Morrie-val töltötte. A "Mester" humanizmusa, gondolatai életről, halálról, szeretetről azonban adiploma után egy időre elvesztették jelentőségüket: a fiatal férfi karrierjének, anyagi biztonsága megteremtésének szentelte az életét, az állandó rohanásban pedig nem marad ideje sem Morrie személyére, sem bölcsességeire. Csupán a véletlennek köszönhetően tudta meg tizenhat évvel később, hogy öreg professzora súlyos beteg: az idegrendszer lassú sorvadásával járó kór megállíthatatlanul vonja uralma alá Morrie testét. Ekkor Mitch meglátogatja tanárát, és a régi keddi beszélgetések újrakezdődnek életről, halálról, figyelemről, emberi kapcsolatokról. A fiatal férfi végigkíséri mestere utolsó hónapjait, és közben maga is megváltozik.
Szubjektív:
A „társadalom által szuggerált álértékek kontra szeretet és emberi kapcsolatok” témát az utóbbi időben a művészet és a társadalomtudományok mind gyakrabban feszegetik, ahogyan ennek a könyvnek szerzője is teszi. A mű nem merül alá a lélek és a filozófia nagy mélységeibe: egyszerűen Morrie jelmondata „Szeressétek egymást, vagy pusztuljatok” köré épül. Hogy kit mennyire ragad meg ez, azt hiszem nagyon változó, számomra egy kissé szájbarágós, talán leegyszerűsíti a világot, a nagyon sokszor elismételt "mit" mellé pedig kevés "hogyant" kapunk.
Morrie személyének varázsát számomra nem saját mondatai, hanem Mitch-re tett hatása tükrözi, a fiatal férfi vergődése az "ellentétek kötélhúzásában" nagyon is átérezhető portréja a 21.század rohanó emberének, annak, ahogyan a kamaszkor idealizmusából a felnőtt valóság mély erdejébe lépünk, miközben régi önmagunk egyre ködösebb emlékké halványul.
A másik, ami megfogott a történetben, az Morrie viszonya a halálhoz, haldokláshoz. Az a fajta elfogadása a gyógyíthatatlan betegségnek, amely nem bezárkózásra, hanem a maradék idő megbecsülésére készteti az embert.
Ez a könyv nem érdemtelenül lett világsiker. Kristálytiszta felvetése és kivonata a nyugati társadalom egyik legégetőbb problémájának, az egyén küszködésének az anyagi és a lelki értelemben vett egzisztencia között, a végeláthatatlan rohanás és szétaprózó napi harcocskák világában.
Ízelítőül:
„Az ablak felé intett, amelyen beáradt a napfény. – Látod ezt? Te kimehetsz oda, amikor kedved tartja. Bolondozhatsz, rohangálhatsz az utcán fel-alá. Nekem ez már nem áll módomban. Én nem mehetek ki. Nem rohangálhatok. A lábamat nem tehetem ki a szabadba, anélkül, hogy ne kellene félnem a rosszulléttől. De tudod mit? Én sokkal jobban értékelem az ablakot, mint te… Mindennap kinézek ezen az ablakon. Figyelem a fák változásait, a szél erejét. Olyan ez, mintha az idő múlását látnám az üvegen keresztül. Mivel tudom, hogy az időm már csaknem lejárt, úgy csüggök a természeten, mintha minden jelenségét most látnám először.
Elhallgatott, és egy darabig mindketten némán néztünk ki az ablakon. Megpróbáltam azt látni, amit ő lát. Megpróbáltam látni az időt, az évszakokat, az életemet, amint lassan tovaszáll.”
Már megint könyvvel a kezedben aludtál el? Vagy órákig jártad az antikváriumot, mire megtaláltad Őt? Esetleg munkába rohanva megláttad a kirakatban és nem nyugodtál, amíg el nem olvashatod? Vagy csak elkunyiztad az unalmas előadás alatt a padtárstól? Ott áll a polcodon tíz éve, és tizedszerre olvasod? Szeretnél beszélni róla, megosztani, hogy mért pont ő? Most itt a lehetőség!
A Könyvtalálkán szeretettel várunk minden Könyvet. Hogy eljuttasd ide a kedvencedet, nem kell sok mindent tenned. A lényeg, hogy egy ajánlót küldj róla, amihez nagyjából ezek szükségesek:
1. A könyv írója, címe, valamint a Te álneved, ami itt megjelenhet. 2. Megfelelő kategória kiválasztása (mert a könyvek is a lelki társaikat keresik) 3. Egy fénykép: lehet a borító, vagy valami, aminek a hangulata illik a Könyvhöz 4. Egy tárgyilagos leírás, amelyben elmondod, hogy mit kell tudni róla, hol játszódik stb. 5. Egy szubjektív leírás, ahol kifejted, mért pont ő. Ha még egy idézetet is tudsz küldeni, akkor tökéletes a mű.
Mindezeket erre az emailcímre várom: konyvtalalka@freemail.hu
A kategóriák, amelyek közül tetszőleges számút választhattok (a teljesség igénye nélkül, és persze mást is megadhattok,ezek a kategóriák még alakulnak útközben):
vers/egyéb líra, novella/elbeszélés, dráma, regény
történelmi regény, szerelmes történet, fantasy, mese
tudomány, pszichológia, filozófia
humoros, szomorú, tragikus stb...
A találkán megjelenő minden kedves Könyv ajánlójához megjegyzéseket is lehet fűzni, így kiderül, gyarapodott-e az olvasók száma, illetve mit gondolnak mások Róla.
Írjatok nekem! Az első Könyvet nemsokára magam indítom el a Könyvtalálkára, de remélem, addig is megelőztök.
Kedves Novelláskötetek, Kalandregények, Szerelmes Történetek, Ismeretterjesztők és Más Könyvek!
Ezennel bejelentem, hogy megkezdődött a NAGY KÖNYVTALÁLKA, amelyre szeretettel várlak Titeket, itt, ezen a blogon. Jöjjetek akár Fantáziából, a múltból, az Északi Sarkról, vagy New York belvárosából, most alkalmatok lesz, hogy találkozzatok egymással, továbbá új, lelkes Olvasókat gyűjtsetek!
Hogy hogyan juthattok el a blogra? Ehhez szükségetek van legalább egy ELSZÁNT OLVASÓra, aki vállalja, hogy kiáll minden próbát, és dacára a sok tennivalójának, a napsütésnek, az internet ördögének, eljuttat ide Titeket.
Ha ilyen Olvasóval találkoztok, figyelmeztessétek, hogy minden lényeges információt megtalál a következő bejegyzésben.
Remélem, minél többen eljöttök ide a Könyvtalálkára! Vár Titeket
Egy ideje már játszom a gondolattal. Annyi könyvet nem olvastam még... A boltokban meg csak állok a színes kötések, címek, ajánlók között. Melyiket? Miért? Kevés az idő és a pénz ahhoz, hogy nem olyan érdekes, nem nekem kitalált könyveket olvassak. De melyik a nekem kitalált? És X-nek Y-nak mit lehetne ajánlani?
Ez a blog egy nagy közös könyvajánló lesz: mindenki írhat majd ide. Kicsit többet, személyesebben, mint a borítókon. Hogy hogyan, mit, mennyit, nemsokára azt is részletesen leírom.
