Baudolino

Umberto Eco: Baudolino
Ajánlja: Aila

„- Azt akarod mondani – szólalt meg ekkor Baudolino, és az arca ugyanolyan sápadt volt, mint Frigyesé azon a régi reggelen - azt akarod talán mondani, hogy a császár még élt, amikor halottnak hittük?

- Szinte bizonyos, hogy így történt, szegény jó barátom. Akkor halt meg, amikor a folyóba vetettétek. A jéghideg víz már-már magához térítette, és ez gyógymódnak is megtette volna, de Frigyesnek, ahogy még mindig félájultan levegő után kapkodott, víz ment a tüdejébe, és megfulladt. Miután partra húztátok, látnotok kellett volna, hogy úgy fest-e, mint aki vízbe fúlt…”

„- Láthattad. Életemben egyszer igazat, és csakis igazat szólam, erre megköveztek.”

Tárgyilagos:

Baudolino, a körmönfontan, kiapadhatatlan fantáziával, önkéntelenül is állandóan hazudozó frascheta marcianai, Frigyes császár fogadott fia az Úr 1155. évében kezdi pergamenre vetni élete történetét. Feljegyzései hosszú, fordulatokban gazdag kalandozásai során elvesznek, s mielőtt végleg eltűnne az ismert világ térképéről, tollba mondja emlékeit Nikétasz Khoniatésznak, a bizánci történetírónak, míg mellesleg kijuttatja őt és családját a keresztes seregek ostromolta városból. Elbeszéléséből elénk tárul a XII. század Itáliájának gazdagon cizellált politikai, vallási portréja, hiedelmei, legendái, betekintést nyerünk a korabeli okirat-, valamint ereklyehamisítás rejtelmeibe, és végigkísérhetjük a hőst az akkor ismertnek vélt világ mitikus szörnyekkel, eretnekekkel, torzszülöttekkel gazdag tájain.

Szubjektív:

Kapaszkodjunk meg, elsősorban történelmi, egyháztörténeti, valláselméleti ismereteinkbe, kételkedjünk, kérdezzünk vissza, mert Eco igencsak átrendezi nem csupán a korról alkotott szegényes elképzeléseinket, de aláássa jó néhány bebetonozottnak tűnő legendánkat is. Míg mi végigbolyongjuk a főhőssel a középkor hiedelmeit, meséit, Itália és ki tudja, miféle országok tájait, nem maradnak karcolatlanul a filozófia mélységei sem, szó esik barátságról, szerelemről, Istenről, költészetről, egyszóval minden lényegesről, míg egyszerre elveszti a jelentőségét a messzemenően hihetetlen történet, s ráébredünk, éppen az emberi lélek mélységeiben teszünk kimerítő, az olvasót is próbára tevő kirándulást. Nekem nagyon tetszett, hozzátéve, hogy igazán csak akkor tudtam helyén értékelni, miután elolvastam az utolsó oldalt is. Mindenesetre zseniális.